Sümeg története

Sümeg története

A város története az őskorig követhető, régészeti kutatások bizonyítják, hogy már ebben a korban lakott volt a terület. A Sümeg déli határában elterülő Mogyorósdombon az újkőkorból származó kovakőbánya feltárásakor számos használati eszközt, szerszámot és egyéb leletet hoztak felszínre.

Sümeg vidékének őskultúrája a késői bronz és korai vaskorban - hallstatti kor - érte el fénykorát. A kor emlékei arra utalnak, hogy e vidéken egykor virágzó bronzkori telepek léteztek.

A rómaiak fennhatóságát számos tégla és cserépedény-töredék jelzi. Az 1877-ben, a település nyugati határában végzett ásatások során egy négyzetalapú saroktornyos villa és egy ókeresztény bazilika alapjait is feltárták.

A város fejlődésének és történelmének alakulásában nagy szerepe van a várnak, amely a tatárjárás után, IV. Béla várak építését ösztönző rendelkezéseit követően épült. Ebben a korban a vár és a település sorsa szinte mindig egybefonódott a várban történtek hatással voltak az erődítmény lábainál elterülő településre is. A püspöki uradalmi terület igazgatási és területi központja a 14. század elejéig a közeli Erek község volt, majd a sümegi vár védelmi jelentőségének növekedésével a központ fokozatosan Sümegre tevődött át. A püspökség valamennyi birtoka és uradalma fölött elsősorban a veszprémi és a sümegi várak őrködtek.

Gathalóczy Mátyás püspöksége idején 1440-ben Albert király özvegyének, Erzsébetnek a hívei elfoglalták Szigliget várát, majd Sümeget vették ostrom alá. Az Unyomi Miklós várnagy vezetésével védett várat a támadó sereg több ostrom után sem tudta bevenni.

Mátyás király halálát követően Veszprém után Sümeg is a trónkövetelő Habsburg Miksa német-római  császár kezére jutott. A Kinizsi Pál és Báthori István által vezetett hadaknak köszönhetően a német uralom azonban csak rövid ideig tarthatott, a betolakodókat a Dunántúl egész területéről kiszorították. Sümeg és Nagyvázsony várát Kinizsi foglalta vissza és juttatta II. Ulászló király hatalma alá.

 Székesfehérvár 1543. évi eleste és a török terjeszkedés miatt, több Balaton környéki várhoz hasonlóan Sümeg is végvárrá alakult. A következő évtizedekben a háborús viszonyokat követően a város lakossága nagymértékben csökkent és védtelen volt a törökkel szemben, a vár azonban magyar kézen maradt.

A 16. század közepétől kezdődően a császári hadak megjelenésével Sümeg nehéz helyzetbe került, amit csak tetézett a század végén kitört 15 éves háború és a Bocskai István vezette szabadságharc. A vár a csaták idején többször is gazdát cserélt.  A bécsi béke után a város fejlődését Ergelics Ferenc püspök tevékenysége indította el. Fordulópontot Bosnyák István püspök 1643. március 27-én kiadott, a településnek a mezővárosi rangot biztosító kiváltságlevele jelentett. Ebben az okiratban pontosan meghatározta a földesúri területeken élők személyi és vagyoni helyzetét, a földesúr és a mezőváros lakóinak valamennyi jogát és kötelességét is.

 1656-58-ban Széchenyi György püspök őrtornyokkal ellátott erős fallal keríttette körül a várost, amely ettől kezdve hosszú időre Zala megye egyetlen biztonságos, jól védett városa volt. Ennek következtében Sümeg mozgalmas várossá fejlődött: fellendült kereskedelme, vásárai híressé, fazekasiparának termékei keresetté váltak. A veszprémi püspökség székhelyeként az ellenreformáció egyik fontos dunántúli központja volt, ahová Széchenyi püspök ferences szerzeteseket telepített be 1650 körül.

 Sümeg fejlődését egy időre megállította a szentgotthárdi csatából visszavonuló török sereg ostroma. Igaz a várat nem tudták bevenni, de elvonulásuk előtt felgyújtották a várost. A tűz a várban is nagy károkat okozott. A város azonban kiheverte a pusztulást és újra fejlődésnek indult. 1700-ban ismét olyan nagy tűzvész pusztított, hogy a püspöki palotán és a Ferences kolostoron kívül mindössze négy kőház maradt meg a városban.

 1705-ben Sümeg vára II. Rákóczi Ferenc seregének kezére került és ekkor a Dunántúl legfontosabb erődítményei közé tartozott. A császári seregek azonban Heister Sibert tábornok vezetésével 1709 júliusában visszafoglalták. A kuruc időkben betöltött szerepe miatt az osztrákok 1713 nyarán - nehogy egy újabb felkelésnél a magyarok felhasználhassák - hadgyakorlat ürügyén felgyújtották a vár épületeit és használhatatlanná tették annak két vízgyűjtő medencéjét is.

A csaták és tűzvészek által pusztított város újjáépítése hamarosan megindult. Az akkor hozott építészeti rendeletek következtében alakult ki Sümeg jellegzetes települési formája: a védőfalakkal övezett belső városban csak kőházakat lehetett építeni, így erre a területre a püspöki udvartartás, az uradalmi tisztségviselők és a vidék nemesei költöztek be. A kevésbé tehetős, kiváltságok nélküli földművesek és iparosok kiszorultak a régi belváros területéről és a külső városrészben építették fel fa-, illetve vályogházaikat.

Padányi Bíró Márton (1745-1762) püspök idejében tovább fejlődött a város. Az ő működésének köszönhetőek Sümeg legjelentősebb  építészeti és művészeti alkotásai. Széles körű vallásos, politikai, társadalmi és mecénási tevékenységével a magyar barokk szellem élenjáró személyiségévé vált és az ellenreformáció harcos képviselője volt. Sümegen számos lakóházat, gazdasági épületet, egy új plébániatemplomot és egy barokk püspöki palotát is építtetett. Irányításával alakult ki Sümegen az a katolikus szellemi központ, amely Pápa város protestáns irányzatával állt szemben.

Az iparos és kereskedő polgárság számának növekedésével Sümeg kézműiparos mezővárossá vált. Ebben az időben a városban postaállomás, ispotály, patika és sóház is működött. Bíró püspök halálát követően a város fejlődésének vonala ismét megszakadt, sőt Mária Terézia urbáriumrendelete a püspök, mint földesúr és a mezőváros között új ellentéteket támasztott.

A század utolsó negyedében újból súlyosbodtak a megélhetési viszonyok Sümegen, mert a városban járványok és tűzvészek pusztítottak. A Napoleoni háború során az 1809-évi francia megszállás is nagy nehézségeket okozott a városnak. Az 1820-as évektől a városi terhek csökkenésével fejlődésnek indult a mezőgazdaság, az iparos és kereskedő réteg is fokozatosan gyarapodott. Megkezdődött a város polgárságának kialakulása. Országos hírűek voltak a fazekasok, nevesek a tímár, a varga, a szűrszabó, a gombkötő és a kádár céhekbe tömörült iparosok.

A város fejlődésének jelentős tényezője volt a nemesi belváros társadalmi élete. 1804-től a város és vidékének lakossága Kisfaludy Sándor költő (1772-1844) szellemi és baráti köréhez csoportosult. Az 1840-es évekre ez a nemesi társaság a reformkor politikai harcai miatt felbomlott, helyét a Ramassetter Vince vezette városi polgárság vette át.

A város 1848-ban elérte évszázados küzdelmének célját, megszabadult a földesúri hatalomtól. A Bach-korszakban Sümeget megyei és járási bírósági székhellyé, a vidék egyik igazgatási központjává tették. A rendeletek végrehajtásáról a városban állomásozó osztrák katonaság gondoskodott. Sümeg a kiegyezés után az ország gyors ipari és mezőgazdasági fejlődésétől eltérően, gazdasági hanyatlásnak indult. Kékfestőüzeme megszűnt, bőrgyára leégett, ipara, borainak hírneve és kereskedelme visszaesett, polgársága és nemessége is elszegényedett. 1907-ben elvesztette városi címét, amit 1984. január 1-jén kapott vissza.

Sümeg egyedülálló értékei, hogy csak a legfontosabbakat említsük:

  •     a város fölé magasodó Sümeg Vára;
  •     a Franz Anton Maulbertsch freskóival díszített Plébánia templom;
  •     Kisfaludy Sándor szülőháza és múzeuma;
  •     a barokk stílusban épült Püspöki Palota;
  •     a régi kanyargós utcák barokk házai;
  •     a többszáz éves vadgesztenyefák;
  •     a város határában őskori kovakőbányát;
  •     római kori települést és ókeresztény bazilikát tártak fel.

 

Galéria

Kövessen minket!

Vissza
az oldal tetejére!